A mesterséges intelligencia néhány év alatt a gyerekek és fiatalok mindennapjainak részévé vált. Házi feladatot magyaráz, ötletet ad, szöveget ír, meghallgat, válaszol – ráadásul azonnal. Nem fáradt, nem türelmetlen, és szinte mindig van mondanivalója.

Az AI térnyerése ezért az oktatásban már régen nem csak arról szól, hogy „Szabad-e ChatGPT-vel házi feladatot írni?”.

Egy ennél jóval fontosabb kérdés is megjelent:

Mi történik akkor, amikor a gyerek már nemcsak eszközként használja a mesterséges intelligenciát, hanem társként is tekint rá?

Tari Annamária pszichoterapeuta az Indexnek adott interjújában többek között az úgynevezett AI-pszichózisról és a „szintetikus szeretet” veszélyeiről beszélt. Bár az AI-pszichózis nem önálló klinikai diagnózis, a szakember szerint érdemes komolyan venni azt a jelenséget, amikor az ember és a chatbot közötti határ érzelmileg elkezd elmosódni. Pedagógusként pedig különösen fontos beszélnünk erről.

Az AI nemcsak válaszol. Figyelmet is „ad”.

A korábbi digitális eszközökhöz képest a generatív mesterséges intelligencia egészen más élményt kínál. Egy keresőmotor találatokat mutatott. Egy közösségi oldal tartalmakat kínált. A chatbot viszont beszélget velünk.Ráadásul alkalmazkodik a kommunikációnkhoz, emlékezhet korábbi információkra, reagál az érzéseinkre, és olyan válaszokat képes megfogalmazni, amelyek empatikusnak, támogató jellegűnek vagy akár személyesnek tűnhetnek.

Egy felnőtt számára is könnyű belefeledkezni ebbe az élménybe. Egy gyermek vagy serdülő esetében azonban még fontosabb kérdés, hogy mennyire képes különválasztani a valódi emberi kapcsolatot annak rendkívül meggyőző szimulációjától.

A mondat, amely Tari Annamária egyik fiatal kliensétől származik, talán az egész problémát összefoglalja:

„De hát ő már ismer engem!”

Technológiai értelemben ez természetesen nem ugyanaz az „ismerés”, mint amikor egy barát, szülő vagy pedagógus ismer bennünket. Érzelmileg azonban a felhasználó ezt nagyon hasonlóan élheti meg.

Miért lehet különösen vonzó egy gyermek számára?

Gondoljunk bele, milyen egy chatbot egy bizonytalan, szorongó vagy éppen magányos kamasz szemszögéből.Nem neveti ki. Nem mondja azt, hogy „most nincs időm”. Nem szakítja félbe. Nem lesz rosszkedvű. Nem kell azon gondolkodni, mit fog szólni hozzá holnap az osztályban. Ráadásul éjjel kettőkor is válaszol. Ezzel egy valódi emberi kapcsolat nehezen tud versenyezni.

Csakhogy éppen azok a tulajdonságok hiányoznak belőle, amelyek miatt az emberi kapcsolataink időnként nehezek – és amelyekből rengeteget tanulunk.

Egy barát nem mindig ért velünk egyet. Egy osztálytárshoz alkalmazkodnunk kell. Egy konfliktusban meg kell tanulnunk érvelni, bocsánatot kérni, várni, kompromisszumot kötni és elviselni azt is, hogy nem mindig azt a választ kapjuk, amit hallani szeretnénk.A valódi kapcsolat nem mindig kényelmes. Fejlesztő hatásának egy része éppen ebből fakad.

Az iskola egyik legfontosabb feladata felértékelődhet

Az AI oktatási megjelenésekor érthetően arra koncentráltunk, hogyan változtatja meg a tanulást.Hogyan ellenőrizzük a beadandókat? Hogyan tanítsuk meg a jó promptírást? Mire használható egy tanórán? Hogyan értékeljünk, ha egy algoritmus másodpercek alatt elkészít egy esszét?Ezek továbbra is fontos kérdések.

De lehet, hogy közben egy másik pedagógiai feladat még fontosabbá válik: olyan képességeket kell erősítenünk, amelyeket nem lehet kiszervezni egy algoritmusnak.

Ilyen

• a frusztráció elviselése,
• a várakozás képessége,
• az önálló problémamegoldás,
• a konfliktuskezelés,
• az együttműködés,
• az empátia
• vagy éppen az, hogy egy nehéz érzéssel ne akarjunk azonnal „csinálni valamit”.

Az iskola és az óvoda ebből a szempontból nem pusztán tudásátadó hely. Valódi emberek gyakorlóterepe.

A „nem tudom” is fontos élmény

Az AI egyik legcsábítóbb tulajdonsága az azonnaliság. Kérdezünk – választ kapunk. Nem értünk valamit – elmagyarázza. Nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá – ad ötleteket. Rosszul érezzük magunkat – beszélgethetünk vele.

Pedagógiai szempontból azonban éppen ezért érdemes feltenni a kérdést: mi történik azzal az idővel, amely korábban a gondolkodásé volt?

Azzal a néhány perccel, amikor a gyermek még nem tudta a választ. Amikor próbálkozott. Amikor rossz megoldásból indult el. Amikor unatkozott. Amikor segítséget kellett kérnie egy másik embertől. Amikor meg kellett küzdenie egy feladattal. A tanulás jelentős része éppen ebben a kényelmetlen köztes állapotban történik. Ha minden bizonytalanságra azonnal érkezik egy kész válasz, könnyen előfordulhat, hogy nemcsak időt spórolunk meg, hanem magát a gondolkodási folyamatot is lerövidítjük.

Nem az AI betiltása a megoldás

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy az AI önmagában rossz lenne, vagy hogy ki kellene tiltani az oktatásból.Éppen ellenkezőleg.A mesterséges intelligencia kiváló tanulási eszköz lehet. Segíthet egy fogalom másféle elmagyarázásában, ötletelésben, gyakorlófeladatok készítésében, nyelvtanulásban vagy akár a differenciálásban is.

A kulcs sokkal inkább az, hogy a gyermek megtanulja, mire való – és mire nem.

Ebben pedig a pedagógus szerepe óriási.

Érdemes például beszélgetni arról, hogy:

• az AI válasza nem feltétlenül igaz csak azért, mert magabiztosan fogalmaz;
• a chatbot nem barát, még akkor sem, ha barátságosan kommunikál;
• komoly lelki problémák esetén valódi emberhez és szükség esetén szakemberhez kell fordulni;
• nem minden gondolatot és személyes információt kell megosztani egy digitális rendszerrel;
• néha érdemes előbb saját magunknak gondolkodni, és csak utána segítséget kérni az AI-tól;
• a mesterséges intelligencia segítheti a gondolkodást, de nem kell átvennie annak helyét.

Pedagógusként mire figyelhetünk?

Talán az egyik legfontosabb jel nem az, hogy egy gyermek használ-e mesterséges intelligenciát. Nagyon valószínű, hogy használni fog.

Sokkal érdekesebb kérdés, hogyan használja.

Más helyzet, ha megkér egy chatbotot, hogy magyarázza el másképpen a Pitagorasz-tételt, és más, ha minden bizonytalanságát, konfliktusát, döntését és érzelmi problémáját vele beszéli meg.

Érdemes lehet felfigyelni arra is, ha egy gyermek egyre inkább visszahúzódik a személyes kapcsolatokból, feltűnően erős érzelmi kötődésről beszél egy AI-rendszerrel kapcsolatban, vagy úgy hivatkozik rá, mintha az valóban ismerné, értené vagy különleges kapcsolatban lenne vele.

Ilyenkor a tiltásnál valószínűleg többet ér a kíváncsiság:„Mit szeretsz benne?”„Miről szoktál vele beszélgetni?”

„Van olyan, amit inkább neki mondasz el, mint egy embernek?”

Az ilyen beszélgetésekből sokkal többet megtudhatunk arról, mit jelent valójában az AI a gyermek számára.

Talán éppen az emberi pedagógus lesz egyre fontosabb

Van ebben az egész technológiai változásban egy érdekes ellentmondás.

Minél több tudás válik egyetlen kérdéssel elérhetővé, annál kevésbé lesz a pedagógus legfontosabb feladata pusztán az információ átadása.

Viszont annál értékesebbé válhat mindaz, amit egy algoritmus nem tud valóban megadni.

Az emberi jelenlét.

A valódi figyelem.

A közösen átélt helyzetek.

A humor.

A vita.

A következetesség.

A határok.

És néha az is, hogy a pedagógus nem azt mondja, amit a gyermek hallani szeretne.

A következő évek nagy oktatási kérdése ezért talán nem az lesz, **hogyan tanítsunk az AI mellett**.

Hanem az:

Hogyan tanítsuk meg a gyerekeket arra, hogy egy mesterséges intelligenciával teli világban is képesek legyenek gondolkodni, kapcsolódni, várni, vitázni – és valódi emberek között élni?

Mert lehet, hogy egy chatbot mindig válaszol.

De attól még nem lesz belőle osztálytárs, barát, szülő vagy pedagógus.

Forrás: index.hu