Készítette: Karczewicz Ágnes
„Ha Mihály itt találja a fecskéket, akkor hosszú és szép őszre lehet számítani. Ha Szent Mihály lova deres, behozza a telet.”
Szokások, hagyományok, melyek köré a hét tevékenységeit felépítettük
„A népi kalendárium szeptembert Szent Mihály havának nevezi. A keresztény hagyomány szerint Szent Mihály egyike a 7 arkangyalnak. Művészi alkotásokon többnyire harci öltözékben, karddal, pajzzsal és kopjával jelenítik meg, lábánál a legyőzött sárkánnyal. A magyar néphagyományban Szent Mihály áll a haldoklók mellett, ő kíséri át a lelkeket a túlvilágra és teszi mérlegre a jó és rossz cselekedeteit. Ehhez a jelenséghez kapcsolódik a Szent Mihály lova elnevezés, amely a Göncölszekérre utal. A Tejút egyik középkori neve Szent Mihály útja.”
A Szent György napjakor kihajtott állatokat ezen a napon terelték vissza; a pásztorokat pedig elszámoltatták és kifizették.
Országszerte emlékezetesek voltak a szentmihályi vásárok, ahol a nemcsak a szükséges holmikat tudták beszerezni a vásározók, de szórakozási és ismerkedési lehetőséget jelentett számukra.”
(Babicz Rita)
- Az állatok behajtása
Mihály hete jó időszak a háziállatok egy részének megismeréséhez (ló, disznó, szarvasmarha, juh, kecske), és néhány foglalkozás megismeréséhez (csikós, kanász, pásztor, gulyás), ezért ezen a héten ezekről beszélgettünk, meséltünk, énekeltünk, játszottunk és megnéztünk egy, két rövidfilemt is. Az egyik legkedvesebb mozgásos játékunk a „terelgető” volt, mely valójában egy futó játék, de egyrészt átváltozós, állatutánzó játék, másrészt irányok gyakorlására, térben való eligazodásra is alkalmas. Kiválasztottuk 3 „terelőt”, akinek a fülébe súgtuk, hogy ők maguk kivé is változnak. (gulyás, kondás, pásztor) és azt is, hogy a pásztorbottal melyik irányba kell behajtaniuk az állatokat. (fa alá, homokozóba, kisházba). Aztán ők kiabálták kis, hogy a többiek milyen állattá kell, hogy változzanak (tehén, malac, ló). A többi játékosnak ki kellett találnia, hogy kikké változtak a „terelők”. Ezután már indulhatott is a terelés. Mindenki meg kellet próbálni beterelni a megadott helyre. Legkedvesebb énekes körjátékká a „Künn a bárány” és legkedvesebb mesévé az „Aranyszőrű bárány” vált, amit az udvaron, sok nevetés közepette el is játszottunk. (Sajnos képekkel nem szolgálhatok, mert mint annyiszor nem volt időnk egyre sem.) A mozgásos, mesés játékok mellet megismerkedtünk a gyapjúval és szappanokat nemezeltünk a vásárba. A fonallal és pomponokat is tekertünk, melyből varázspálcák, hajgumik, csattok, kulcstartók lettek a vásárra.
Készítettünk bárányokat és papírtányérból téli szállást (karámot, istállót, ólat) az állatoknak:
2.Elszámolás
A Szent mihály napi szokások ezen része rengeteg matematikai tartalom elmélyítésére adott lehetőséget: pompom állatkákat számláltunk, sorba rendeztünk, tő és sorszámnevet gyakoroltunk, halmazokat alkottunk… és így tovább.
A legkedvesebb saját készítésű játékunk a „tehenes” kőkirakó volt. mely két karton lapból készült: Az egyikre rajzoltunk egy nagy tehenet és 10-12 követ körberajzoltunk rajta. Ezek lettek a foltok. A kirajzolt kőformákat kivágtuk, majd a tehenet felragasztottuk a másik dobozkartonra. A köveket feketére festettük és már kezdődhetett is a játék: meg kellett találni a kövek helyét. (Több kövez is festettünk fehérre és feketére, de erről majd egy kicsit később.)
Évek óta hagyomány már, hogy a mi csoportunk a vásár „éléskamrája”, ezért már kora tavasszal készülnek otthon, a nagy és dédszülőknél és a csoportban is a finomabbnál finomabb lekvárok, savanyúságok, ízesített mézek, olajok, cukrok és ételízesítők. Mire a vásár napjához érkezünk több száz üvegnyi összegyűlik. és a nap végére általában mind gazdára is talál.
Mi került még a polcokra? Természetesen a pompomból készült portékák, a megfestett vászontáskák és még az asztalterítők is, amit a dió hetében diófestékkel megfestettünk. (pedig azt nem is szántuk portékának.)
A legnagyobb sikere azonban a „Szent Mihály” útjának volt, melyben négy akadályon és egy feladaton kellett túljutnia mindenkinek. Az első akadály a bárányok, bottal való beterelése volt az akolba. (a bárányok fekete, fehér zoknival bevont teniszlabdák voltak, az akol meg egy gyümölcsös láda.) A második egy billegő kábeldobokból és különböző szélességű deszkákból épített pallón valóátkelés. A harmadiknál le kellet győzni a 10 fejű sárkányt. (papírgurigákból készített sárkányfejeket kellett eltalálni, és felborítani.) Az utolsó akadály (egy vízzel teli tálban úszó almákat kellett csipesszel az égő úszó gyertyák közül kiszedni) után már csak egy feladat maradt hátra: a fenyőkéreggel, tobozokkal és ágakkal teli teknőben megtalálni egy-egy követ, melyet színe (fehér vagy fekete) a két karú mérleg serpenyő egyikébe beletenni. (Persze, azért egy kicsit „csaltunk”. Több fehér követ rejtettünk el, mint feketét. Így aztán a vásár végén örömmel hirdettük ki, hogy a mai napon a jóság győzedelmeskedett.)
És, aki végig ért az úton, mit kapott ajándékba? Egy, egy pattogatott kukorica bárányt:
Mire jutott még időnk?
- Természetesen a csütörtöki kerékpár túrára, aminek a héten a végcélja a nagyobbakkal a lovarda volt, a kisebbekkel meg a ludakkal teli „udvarház”:
- A vásár délelőttjén „vendégül láttuk” két kirepült „fiókánkat”, akik meséltek a most fészekben lakóknak. Számunkra a hét egyik legmeghatóbb élménye volt, de ezt úgy is tudjátok.
Befejezésül már csak két apró, spontán helyzet, mely megdobogtatta a szívemet. Mindannyian tudjuk, tapasztaljuk, érezzük és hisszük, hogy az áltaunk megtervezett, előkészített, kezdeményezett helyzetek mellett mekkora szerepe van a spontán kialakultaknak, melyek a gyerekekből jönnek. Ritkán sikerül ezeket meg is örökíteni, de zen a héten kettőt sikerült. Nézzétek!
Olvasószoba
