Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

„Béka nő a hasadba!”

Írta: Neteducatio Dátum: 2022. december 08.

Szabó Krisztián a Tanító bácsi fakanállal blog szerzőjének illetve Magyarország Zöldség-Gyümölcs Hősének cikksorozatában a „Béka nő a hasadba!”  alprojektjébe nyerhettek bepillantást. A projekt segítségével hatékonyan fejleszthető a gyerekek egészség-és környezettudatos magatartása.

 

1.rész: A Béka nő a hasadban! projekt általános bemutatása

 

Napjaink egyik legfontosabb nevelési célja illetve fejlesztési területe a környezettudatos magatartás. Ennek egyik fontos területe a táplálkozás is, hiszen amit elfogyasztunk, az nemcsak az egészségünkre, hanem a környezetünkre is hatással van.

Az intenzív gazdálkodás, a túlzott talajművelés, a rengeteg növényvédő szer, műtrágya használata hosszú távon nem fenntartható, az ökológia lábnyomunkat is jelentősen megnöveli. Ezért is érdemes a gyerekeknek korán bevonni iskolakerti foglalkozásokba. városi környezetben teraszokon, a balkonokon is lehet termeszteni növényeket, akár paradicsomot, paprikát és salátaféléket is. Mutassuk be nekik a helyi vállalkozók, őstermelők világát, termékeit is.

Az idei tanévben a folyadékfogyasztás témakörét igyekszem bemutatni a gyerekeknek. Az alprojekt a Béka nő a hasadba! nevet kapta.

Az alábbi kifejezést biztos sokan hallották és használják is. Nekem is gyakran mondták, hisz gyerekként sokat ittam, amire viszont felnőtt koromban sokkal jobban kellene figyelnem. A sok teendő közepett elfelejti az ember a rendszeres folyadékbevitelt, aminek meg is vannak az első következményei, tünetei: a fejfájás, a koncentráció csökkenése. Ezek a tünetek gyerekeknél is megfigyelhetők, a tanulás rovására is mehetnek.

Több gyermek van, aki szintén nem figyel erre, ezért is fontos, hogy bemutassuk a gyerekeknek a folyadékfogyasztás fontosságát és sokszínűségét.

A Győri Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában a 2.b osztályosokkal kezdtük el sikerrel a projektet, de kisebekkel és nagyobbakkal is el lehet kezdeni. Havonta egy alkalommal készítünk benne finomságokat.

A Béka nő a hasadban! alprojekt az Álomerdő projekt egyik része. Az Álomerdő lényege, hogy négy terület (művészet, természetismeret, néprajz, gasztronómia) segítségével tapasztalati úton, az érzékszerveiken keresztül a természet szeretetére neveljük a gyerekeket

Egy példa a négy terület alkalmazására:

Téma: Madáretetés

Művészetek: Madáretető tervezése, készítése, madárfajok megörökítése.

Természetismeret: A madáretetés szabályai, megfelelő eleségek megismerése, madárkarácsony.

Néprajz: madármotívumokkal való megismerkedés.

Gasztronómia: Madárkalács készítése, madár formájú ehető mandala készítése.

 

Néhány további tevékenység az Álomerdőben

Újrahasznosított minikertek készítése, pl. táskákból, kalákamunkák felelevenítése (szüret, morzsolás..), rovarhotel készítése, borotvahabbal való festés, fecskevédelem tanulása, egészséges nasik készítése.

 

Néhány egyéb gasztronómiai tevékenység a mindennapjainkból

 

A folyadékok mellett számos más finomságot is készítünk. A gasztronómiai foglalkozások másik neve: Álommenza. Készítettünk már saját lisztből langallót, sajtos rudat, de pohárdesszerteket, ehető virágos tortákat, lekvárokat, gyümölcsnyársakat, zöldségchipseket, humuszt, szendvicskrémeket és cukkini alapú pizzát is.

A folyadékfogyasztás jelentősége, szerepe

 

Az egészséges életmódnak elengedhetetlen része a megfelelő folyadékfogyasztás.

Az emberi test mintegy kétharmadát víz alkotja, így érthető, hogy folyadék nélkül nem léteznénk.

A szervezet működésében a víznek szerteágazó szerepe van:

– a vérkeringés, a megfelelő vérnyomás biztosítása,

– emésztési és felszívódási folyamatok,

– tápanyagok szállítása, salakanyagok kiválasztása,

– sav-bázis egyensúly, ozmotikus nyomás biztosítása,

– testhőmérséklet szabályozása,

– vizelet hígítása.

Az egészséges szervezetben a folyadékfelvétel, illetve -leadás egyensúlya biztosítja a megfelelő működést. Ha a folyadékfelvétel kisebb, mint a -leadás, akkor a szervezetben vízhiányos állapot lép fel, aminek számos káros következménye lehet:

– fáradékonyság, gyengeség, kimerültség,

-karikás szemek,

-petyhüdt bőr,

– koncentrálóképesség csökkenése,

– szédülés,

– fejfájás,

– nyugtalanság, zavartság,

– szapora légzés, szívdobogásérzés,

– izomgörcsök,

– szervezet kiszáradása.

A kiszáradásra különösen érzékenyek az idősek és a gyerekek, így az ő esetükben különösen nagy gondot kell fordítani a megfelelő folyadékbevitelre.

A Béka nő a hasadba! alprojekt fő elemei

 

-Kertészkedés, termesztés: A tanteremben illetve az iskolakertben alapvető kertészeti eljárások megismerése. Néhány zöldség, gyümölcs termesztése szabad földben, magaságyásban. A tanteremben is lehet termeszteni, erre jó lehetőség a csíráztatás, a mikrozöldek termesztése.

 

-Ételkészítés, feldolgozás: A megtermelt és vásárolt alapanyagok feldolgozása, majd közösen el is fogyasztjuk. Gyakran vihetnek is haza belőle a gyerekek. Készülhetnek levek, turmixok, levesek, főzelékek, limonádék. Részesítsük előnyben a helyi és idénytermékeket! Egy-egy sok vizet tartalmazó alapanyagból (uborka, gomba, dinnye) is készíthetünk finomságot, pl. uborkasalátát, töltött gombát.

 

-Ehető vadnövények, virágok megismerése: A környezetünkben: az intézmények környékén, parkokban és a kertekben is számos ehető vadnövény, virág nő, amelyek nagy része ehető. Mivel nagyon színesek is, így még mutatósabbá teszik az ételeket. Kerülhetnek sütemények, saláták tetejére, de a rózsából, ibolyából szörp is készülhet. A tyúkhúr, a kövér porcsin turmixokba is kerülhet.

 

-Ökokonyha alapelveinek, zero-waste ötletek kipróbálása: pl. környezettudatos vásárlás szabályai, csomagolásmentes ötletek bemutatása, újrahasznosítás fontosságának tudatosítása, a konyhai hulladék komposztálása. Nyersen, feldolgozás nélkül is fogyasszunk zöldségeket! Érdemes beiktatni húsmentes napokat!

 

-Kézműveskedés: A gyerekek tervezhetnek saját tányért, terítőt, álommenza-álombüfé arculatot, receptköny borítót. Az elkészült finomságoknak csomagolást is készíthetünk.

A feldarabolt élemiszerekből számos ehető mandalát is készíthetünk. 

 

-Termékfejlesztés: Az iskolakertben megtermelt alapanyagokból termék készítése, pl. lekvár, szörp, annak jelképes árusítása vagy osztályreceptkönyv készítése. Jó ötlet arra, hogy összegyűjtsük a bevált recepteket.

Kiegészíthető az alprojekt a vizek, békák védelmével.

A folyadékbevitel lehetőségei

 

Napi 2-3 liter vizet kell elfogyasztani. A legegészségesebb folyadékunk a víz. A legfontosabb szabály, hogy mindig legyen kéznél víz, ezért használjunk kulacsot! Igyekezzünk egyenletesen elosztani a folyadékfogyasztásunkat! Gyümölcs-és zöldségdarabokkal és jégkockákkal is feldobhatjuk az italainkat.

Fogyaszthatunk: lédús gyümölcsöket, zöldségeket, teákat, limonádékat, turmixokat-smoothie-kat, zöldség-és gyümölcsleveket, tejet, tejtermékeket, limonádékat, mértékkel üdítőket is. A levesekkel, főzelékkel és mártásokkal is pótolhatjuk a folyadékok egy részét. A felnőttek kávét és sportitalokat is fogyaszthatnak.

Mire figyeljünk oda?

  • A fizikai munkavégzés elnyomja szomjúságérzetünket, ezért fokozottan ügyeljünk a folyadékpótlásra.
  • Szomjúságérzetünk alapján tényleges vízveszteségünk csupán felét tudjuk pótolni.
  • Kövessük a helyes folyadékbeviteli elvet (2 liter tiszta víz, azaz 6-8 vizespohár + 1,2 liter táplálékkal bevitt folyadék)
  • Ne szénsavas vagy magas cukortartalmú, alkohol- és koffeintartalmú italokkal próbáljuk testünket újra folyadékkal feltölteni, hanem inkább teával, szénsavmentes ásványvízzel, vagy csapvízzel.
  • A kellő mennyiség mellett természetesen a minőségre is figyeljünk oda!

•          Az alvás azt is jelenti, hogy 6-8 órát folyadék utánpótlás nélkül tölt a szervezetünk, amelyet ha nem pótlunk mihamarabb, az energiaszintünk jelentősen megcsappan. Aki szomjas, az mindig nyűgösebb és fáradtabbnak érzi magát, úgyhogy ébredés után igyunk meg legalább 2 deci folyadékot, amilyen hamar csak lehet: a legjobb, ha egy üveg vizet magunk mellé készítünk még lefekvés előtt. Természetesen lefekvés előtt 1-2 órával is érdemes inni.

Az Okostányér

 

Az egészséges táplálkozásnak minden életkorban alapvető jelentősége van. Szerepe elvitathatatlan a testi-lelki egészség, jó szellemi és fizikai teljesítőképesség megőrzése, az optimális növekedés, továbbá az egészséges öregedés szempontjából. Ehhez nyújt segítséget a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége táplálkozási irányelve az OKOSTÁNYÉR. Végigvezet bennünket az alapvető élelmiszercsoportokhoz (zöldségfélék, gyümölcsök, gabonafélék, tej és tejtermékek, hús és húskészítmények, halak és tojás)kapcsolható táplálkozási tanácsokon. Emellett a megfelelő folyadékbevitelre, továbbá a zsír-, cukor- és sóbevitel mérséklésére vonatkozó útmutatás is megfogalmazódik. Így ad iránymutatást egy napi étrend ajánlott összetételéről.

Az Okostányér tippjei közül az alábbit emelném ki:

Igyunk meg naponta 8 pohár (2-2,5 dl/pohár) folyadékot. Ebből legalább 5 pohár ivóvíz legyen.

 

A projekttel kapcsolatban további ötleteket olvashattok az alábbi oldalakon:

https://www.facebook.com/groups/3132990637021093/about/

 

Ha belekezdtek az alábbi projektbe, kérlek csatlakozzatok az alábbi csoportba:

https://www.facebook.com/tanitobacsifakanallal/

 

 

Felhasznált források

 

https://bhc.hu/magunkrol/cikkek/2015/20150323-folyadekfogyasztas

https://www.everydayme.hu/otthon/penz-es-megtakaritas/tippek-az-okobevasarlashoz

A megfelelő folyadékbevitel szabályai

https://www.kamaszpanasz.hu/hirek/zoldovezet/8351/kornyezettudatos-taplalkozas

https://www.edenkert.hu/elet-mod/wellness/taplalkozasi-ajanlas-okostanyer/5771/

https://www.egeszsegkalauz.hu/eletmod/taplalkozas/a-folyadekfogyasztas-jelentosege-szerepe/strs0bn