Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Adventi ötletelő 2. hét – Ambrus napja

Írta: Neteducatio Dátum: 2022. december 07.

A hagyományok szerint a mézeskalács sütés napja, hiszen az ekkor megsütött mézeskalács dobozba zárva karácsonyra puhává válik

Írta: Karczewicz Ágnes

Érdekességek a mézeskalácskészítésről:

  • A mézeskalácskészítése komoly hagyományokkal rendelkezik. A méz volt a nádcukor, majd a répacukor elterjedéséig az egyetlen édesítőszer, melyből tartós és tápláló szárazsüteményt készítettek már az ókorban is.
  • Már az Árpád-ház idején készítettek mézes italokat és süteményeket – ez akkor a saját méhészettel rendelkező kolostorok, majd a kolostorok körül kialakult települések kiváltsága volt.
  • Mátyás király idejében rengeteg új fűszer jelent meg Magyarországon, ami eljutott a mézeskalácsosokhoz is. Német közvetítéssel pedig megjelent az Európában már ismert mesterség is, az első céhek Kassán, Pozsonyban és Besztercebányán alakultak a 17. században, de Brassó, Kolozsvár és Debrecen is mézeskalács-központ lett idővel
  • . A magyar mézeskalácssütő mesterek egyedi, keményfából (általában körte vagy dió) faragott formákat használtak a tészta formázásához, ezek voltak az ütőfák, melyek apáról fiúra öröklődtek
  • A 17. és 18. században ötvösök és más művészetekben jártas iparosok fémből is készítettek a részletgazdag, művészi formákatés ezt töltötték meg a puha tésztával és kisütötték. A formából kivett kis “domborművet” már csak díszíteni kellett.

Azonnal süthető, bögrés mézeskalács recept (Rupaner konyhájából)

Ez a tészta egy álom! Annyira könnyű vele dolgozni, hogy az elképesztő. A gyúrása valószerűtlenül gyorsan megvan, a végeredmény pedig egy olyan vaj puha, könnyen nyújtható tészta, ami nem ragad, és tíz perc sütésidő után valóban pihe-puha mézes fűszeres kalácsokba haraphatunk, ami nem émelyítő, hanem éppen kellemesen édes. 100-150 darab mézeskalács lesz belőle, attól függően, hogy mekkora formákat használunk. A mérce a szokásos 2,5 dl-es bögre 

Hozzávalók:

– 8 bögre finomliszt (pont 1 kg)   
– másfél bögre porcukor
– 3 teáskanál szódabikarbóna
– 1 evőkanál mézeskalács fűszerkeverék
– 30 dkg margarin vagy vaj (én margarint használtam)
– 1 bögre méz
– 3 tojás

  1. A lisztet, a porcukrot, a fűszert és a szódabikarbónát egy nagy tálban összekeverjük.
    2. Ezután hozzáadjuk az enyhén megolvasztott margarint. Nálam ez úgy nézett ki, hogy mikróban egy picit megpörgettem a a felkockázott margarint, és kivettem, mikor éppen, hogy elkezdett megolvadni. A méz és a tojások szintúgy mehetnek a tetejére.
    3. Ekkor fogunk egy villát, és az egészet átkavarjuk. Én addig kevertem, míg úgy nagyjából összekeveredett a liszt a ragacsos anyagokkal. Ez egy percemet vette igénybe legfeljebb 
    4. Ekkor kézzel egynemű tésztává gyúrtam, majd három egyenlő részre osztottam.
    5. Ezután az első adag tésztát jól lisztezett deszkán kinyújtottam kb. fél centi vastagra (lehet kevesebb is, de így olyan pufik lesznek), majd tetszőleges formákat szaggatunk süteménykiszúróval a tésztából.
    6. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk őket, és 180 fokra előmelegített sütőben (alul-felül sütés), pontosan tíz percig sütjük őket. Tíz perc, semmiképpen sem több!

A mézeskalács díszítése:

A mézeskalácsot díszíthetjük magokkal, apró gyümölcsdarabokkal, cukorkákkal, – melyeket cukorsziruppal rögzíthetünk – vagy cukormázzal. A díszítés előtt pihentessük a kisült tésztát legalább 5-6 órán át, de inkább egy egész napon át.

A cukormáz

A máz tojásfehérjéből és porcukorból áll össze, a textúrája sűrű, ezt a masszát nem csak díszítésre szokás használni, mézeskalácsházak összeillesztésénél is ez a ragasztóanyag. A máz elkészítése nem nehéz, 1 darab tojásfehérjéhez 1 csipet só, 20 (több is lehet) dekagramm jól átszitált porcukor, 3-4 csepp citromlé és 1 evőkanál étkezési keményítő szükséges. Fontos, hogy az alapanyagokat rendesen keverd ki, a cukron ne spórolj, ha keveset használsz, túl híg marad a máz. A menet a következő: a tojásfehérjét a sóval kemény habbá kell verni, majd vízgőz felett kell hozzáadagolni a porcukrot, citromlevet – amitől szép fényes lesz – és a keményítőt, ami a tartásért felel.

A cukormázat habzsákba vagy nejlonzacskóba töltheted. A mázba ételfestéket is lehet keverni, a rutinos mézeskalácsgyártók a poralapú színezőkre esküsznek, mivel a folyékony felhígíthatja a mázat, és akkor már nem lesz olyan jó az állaga.

Mi az a terülőmáz?

A fent olvasott mázat írómáznak is szokták nevezni, a terülő a hígított változata, 1-2 evőkanál vízzel vagy citromlével kell kikeverni. Az írómázzal rajzolj kontúrvonalat, majd abba töltsd bele a terülőmázat.

 

Csak egy ötlet: A mézeskalácssütésre meghívhatjuk a családokat, nagyszülőket is. Hihetetlen élmény, ahogy a nagyszülők és gyerekek együtt tevékenykednek. Nálunk ezen a napon minimum 5-6 kiló mézeskalács szokott kisülni.

 

 

 

 

És, hogy mire is használhatunk fel ilyen temérdek mézeskalácsot? Pl.

Mézeskalács sütés előkészítése:

Ha nem egy napra terveznénk ezt a napot, hanem témhét tervet szeretnénk összeállítani, akkor íme néhány ötlet:

A versek:

Matos Maja: Mézeskalács

Cukor, cimet, méz és dió,
mézeskalácsba ez való.
Megkeverem, megkavarom,
egy nagy tálban összegyúrom.

Jaj! A tálban alig maradt,
mind a kezeimre ragadt!
Meglisztezem, újragyúrom,
Jó vékonyra ki is nyújtom.

Csillag, csengő meg szívforma,
Kis tepsibe sorba rakva.
Nyomok bele dísznek meggyet,
Mandulát és diót, egyet.

Szép barnára sült a kalács,
illatával megtelt a ház.
Karácsonyi angyalcsapat,
Szimatol az ablak alatt.

 

Csáth Györgyi. Világ végén

Világ végén van egy ház,
mézeskalács, cukormáz,
három pici ajtó rajta,
A kéménye kerek alma.
Ablaka az palacsinta,
Kertjében egy dióhinta,
A pázsitja körtebefőtt,
Tejszín lepi a háztetőt,
Csokoládé a kilincs.
Hogyha arra tekeregsz
szép nyugodtan bemehetsz.

 

A mese: Mézeskalács mese

Egyszer volt, hol nem volt. Állj! Ez így nem jó! Hadd kezdjem újra!
Tehát: Tavaly, karácsony előtt történt, hogy történetem főhőseivel találkoztam.
Az adventi készülődés, sürgés-forgás közben sok érdekes tennivalóm akad minden évben. Lehet adventi naptárat készíteni. Csinálhatok koszorút, rajta szép, színes gyertyákkal. Lehet karácsonyfa-díszeket barkácsolni. Mesém idején elfogyott otthon a színes szalagom, így útnak indultam a vásárba.
Az adventi vásár forgataga fényesen ragyogott. Sült a kalács. A levegő narancsillatú volt. Kórus állt a színpadon és csodás dalokat énekeltek.
Ám én nem ezekre figyeltem. Ez alkalommal nem. A fülemet halk veszekedés hangja ütötte meg.
Nem is tudod, merre kell mennünk.
Miért ugrottunk ki a kosárból? Most elvesztünk! – hallottam a halk hangokat.
Körülnéztem. Sehol senkit nem láttam, aki veszekedett volna. Mindenütt vidám vásározók.
Jujj! Most meg még ránk is lépnek! – kiáltotta az egyik hang.
Ekkor lepillantottam. A csizmám orra előtt négy, fehér ruhás, cukorgombos mézeskalács emberke állt. Valóban majdnem rájuk léptem.
Lehajoltam hozzájuk és gyorsan felemeltem őket tenyerembe.
Hát ti mit kerestek itt a földön? – kérdeztem.
Elszöktünk. – mondta dacosan az egyikük.
A mézeskalácsos be akart minket rakni egy zacskóba, de mi nem megyünk sehová – kiáltotta a másik.
Nem bizony – kontrázott a harmadik. Mi visszamegyünk a mézeskalács faluba, ahol születtünk. Az árus azt mondta kirakat-dísznek kellünk, de mi egy házat szeretnénk. Otthont.
Világgá megyünk és megkeressük az otthonunkat! – kiabálták.
A kis dühös, fáradt mézeskalács figurák kérdően néztek rám.
Segítesz nekünk? Amikor kiugrottunk a bódéból nem tudtunk, hogy merre menjünk. Már két napja bolyongunk itt. Egyiküknek az útszéli latyakban le is ázott a cukor a lábáról. Nézd!
Megsajnáltam őket. Így történt, hogy szalagok helyett négy mézeskalács figurával tértem haza a vásárból.
Otthon gyorsan munkához láttam. Mézet olvasztottam, lisztet szitáltam, kevertem és kavartam.
A mézeskalácsok a konyhapulton lógatták a lábukat, és egyfolytában csevegtek.
Igazán megkedveltem őket. Mindenen vitatkoztak, de nagyon kedvesek voltak.
A kezem alatt égett a munka és hamarosan elkészültek a leendő házuk falai. Cukrot olvasztottam, karamellt készítettem és összeállítottam új otthonunkat. Mind kaptak egy szobát, benne ágyat. Asztalt és fotelt a nappalijukba. Az ablakba színes cukrokat ültettem. A háztetőre cukorból hóesés hullott. Elkészült!
Csodás! Köszönjük! – lelkendeztek az emberkék. Mind egyetértettek abban, hogy ez a legszebb otthon, amit láttak.
A beteg lábú emberke új cukor-csizmát kapott tőlem piros dísszel. A többiek cukor masnikat.
A mézeskalács emberkék nálunk maradtak és velünk ünnepelték a Karácsonyt.
Amikor elmúltak az ünnepek, segítettem nekik a házukat mézeskalács falvára vinni. Ott laknak azóta is, de most karácsonykor majd elmegyek értük, és újra meghívom őket magunkhoz. Talán új házat is építek nekik. Szebbet, mint a tavalyi. Segítesz majd nekem?

Játékok:

Zümmögő! (relaxációs, logopédiai játék)

A játék menete: Tenyereket dörzsölve, mintha a méh szárnya lenne, folyamatosan adjuk ki közösen a „zé” hangot („zzzzzzzzz”) ameddig csak bírjuk. Akinek elfogyott a levegője, tenyerét összezárva, feje alá teszi párnának és pihen a hosszú munka után! Amikor mindenki elaludt, újra indulhat a játék

.

Zim-Züm, méz (Koncentrációt és figyelmet fejlesztő játék)

A játék menete: A gyerekek párnákon vagy székeken ülnek. Ha azt hallják „ZIM” jobbra ül egyet mindenki, ha azt hallják  „ZÜM” balra, ha azt hallják méz, a székhez ragadnak, nem mozdulnak, ha pedig azt hallják, mézeskalács mindenki új helyet keres magának a körben! (Nehezíthető, ha szomszédos székre nem szabad ülni!)

 

A karácsony illata! (érzékelés fejlesztő játék)

Szükséges eszközök: Fűszerek

A játék menete: Fűszereket töltünk kis üvegekbe, mindenből kettőt (kardamom, csillagánizs, fahéj (őrölt), szegfűbors, szegfűszeg, gyömbér, szerecsendió, mézeskalács fűszerkeverék), a gyerekeknek (ha mindből sikerül beszerezni, akkor 16 kiválasztott gyerek tud egyszerre játszani! Meg kell találni a párokat! (Ha szeretnénk, hogy mindenki részt tudjon venni egy körbe, akkor ismétlődhetnek az illatok, alkothatnak csoportokat, vagy további párokat).

 

Forró kalács (gyors reagáló képesség)

Amire szükséged lesz: A frissen kisült mézeskalács, IKT eszköz a zene lejátszására

A játék menete: A gyerekek körben ülnek, állnak. Elindítjuk a kiválasztott zenét és elindítunk 1 – 3 még meleg mézeskalácsfigurát. Akinél mézeskalács figura van, amikor elhallgat a zene, kiesik. (vagy megeheti a nála lévő mézeskalácsot)

 

Játékkészítés: Öltöztető baba

Amire szükséged lesz: egy dobozkarton, melyre barna filcből kivágott legalább 1 méter magas „mézi” figurát ragasztunk, sok-sok színes filcből kivágott kör (és mindenféle síkmértani forma valamint a kar és láb, ruha szélességű díszek (egyenes, hullám és cikkcakkvonal), melyekkel a ruha alját, a karokat és a lábakat lehet díszíteni, ahogy a mézeskalácsformákat is írókázzuk

A játék menete: A gyerekek egyénileg vagy párban feldíszítheti a mézeskalács figura ruháját a kivágott formákkal. (általában elég, ha rásimítjuk az alap filcre a díszeket, de ha biztosabbra szeretnénk, akkor ragasszunk a figurára és a ruhadíszekre tépőzárat.)

 

 

 

 

Kézművesség, alkotómunka:

 Mézeskalács gyurma recept:

– 1 bögre liszt

– harmad bögre só

– 1 bögre víz

– 4 evőkanál olaj

– 3 evőkanál borkősav

– mézeskalács illatú illóolaj

– 25 gr őrölt fahéj

(Ennél nagyobb adaggal nem érdemes próbálkozni, mert iszonyat nehéz a végén keverni.)

Első lépésben a lisztet elkeverem a sóval és a borkősavval. Utána hozzáadom a vizet, olajat. Végül belekeverem a fahéjat. Az illóolajat a legvégén adom hozzá. Elkezdem főzni. Amikor már nem ragad, belecsepegtetem az illóolajat is, és a pultra borítom. A pulton gyors mozdulatokkal átgyúrom. Gombócokat formálok belőle, és csomagolom.

Fahéjas – almás gyurma

Hozzávalók:

– 90 g megtisztított alma

 – kb. 35 g őrölt fahéj (+ a gyurma alá)

– 0,5 ek. őrölt szegfűszeg

Az almát felszeleteltem, majd egy nagyon kevés (kb. 2 evőkanálnyi) vízzel fedő alatt megpároltam, vagyis almapürét készítettem. A főtt almát botmixerrel pépesítettem, ehhez került a fahéj, és a szegfűszeg. Mivel az alma nedvességtartalma változó, a fahéj mennyisége csak tájékoztató jellegű, fokozatosan adagoljuk. Egy jól nyújtható anyagot kell kapnunk, ami nem túl nedves, nem túl száraz, és nem tapad túlságosan, lehet szépen szaggatni. A tészta alá, illetve a felületére szórjunk fahéjat. 1,5-2 óráig kb. 95 °C-os sütőben  kőkeményre szárítjuk, vagyis sütni nem szabad. Ebből kb. 10-13 db lesz, persze a formáktól, a nyújtás vastagságától is függ. Nem jó túl vékonyra nyújtani, mert a szélei felpöndörödnek.

Források:

https://sobors.hu/

https://www.facebook.com/GaboKreativ/posts/404947819608250/

https://anapfenyillata.hu/2016/12/11/meses-illatu-karacsonyi-diszek-fahejgyurmabol/

https://hu.pinterest.com/

Játéknaptár jeles és világnapokhoz – Tél