Szívet melengető és megmosolyogtató látvány lehet sokunk számára a nyüzsgő és felpezsdült gyermekhad, akik éppen bátor lovagként védik kardjaikkal a hétfejű sárkány tüzétől a bokorvárat, vagy épp sellőként szelik át az óceánt, keresve a vízalatti sziget titkos kincseit. A gyermek fantáziavilága végtelenül színes, végtelenül találékony: összemosódik a valóság és a fikció; álmok, vágyak, tapasztalatok, képzelgések és mély érzelmek. 

A játék ezen egyveleg színtere: a gyermek kifejezheti vele önmagát. Előfordulhat, hogy nem feltétlenül tudatosan figyeljük a gyermek, gyermekünk játékát, ám ha megállunk, és megismerünk, a játszó saját, egyedi világába kalauzol el minket.

Ahhoz, hogy a játékot többféle szemszögből vizsgáljuk, a házat nézve mindenképp érdemes az alapoknál kezdeni, amely a gyermek elsődleges szociális színtere: a család. A korai szülő-gyermek kapcsolat, a koragyermekkori tapasztalatok a gyermek személyiségét alapozzák meg. A szülők/elsődleges gondozó és a gyermek kapcsolata, s a kettejük között kialakult kapcsolat hatással lehet a gyermek később kialakított kapcsolatrendszerére, azok milyenségére, a kötődés típusára, amelyeket később a játéka is tükrözni fog. A szülők lelki támogatása, a gyermek tényleges érzelmeit és szükségleteit érintő megfelelő válaszkészség mind befolyással bírnak gyermekük érzelmi és társas fejlődését, a környezetéhez való viszonyát, önmaga kifejező képességét nézve (Mándoki, 2018). Ezen hatások mind kulcsszerepet játszhatnak a fejlődés, s annak irányát tekintve (Dr. Eigner, 2022).

A gyermek számára a játék maga a fejlődési szabadság: felfedezhet, megismerhet, befogadhat, tanulhat, élményt adhat, felszabadíthat. A játék jellemzőit vizsgálva, a játék az, ahol a gyermek szabadon választhat, és ahol bármi megtörténhet. Szabadon dönthet abban, hol, mit, kivel, mikor szeretne játszani, illetve mikor fejezi be és mikor folytatja a játéktevékenységet. A játéktevékenység érzelmi lényege az öröm, a feszültség-, gátlásoldás. Történhet funkcióöröm, a szimpla cselekvés öröme által vezérelve, vágyak kibontakoztatása célján, lelki vagy fizikai akadály legyőzéséből, élmények újra éléséből, feldolgozásából, az együtt-játék öröméből. Az alapvető szükségletek közül itt említeném a biztonságérzetet, melyet szükséges megadni a gyermek számára mind érzelmi, mind fizikai, lelki szinten ahhoz, hogy az előbb említett kiteljesedés meg tudjon valósulni (Körmöci, 2010). Már csecsemőkorban is fontos szerepet játszik a kicsi életében az elsődleges gondozó és a közte kialakult játék. Először ölbéli, testközelséget és melegséget nyújtó ringató játékokat játszanak. A fejlődés, mozgásfejlődés előrehaladtával a játékigény is változik, kiszélesedik a perspektíva, a kisgyermek gondozója, közeli kapcsolatok által ismeri és tanulja meg a mozgásos, mondókás, verses játékokat, melyeket nagy élvezettel próbál majd utánozni. Az életkor előrehaladtával óvodáskorban a szerepjátékok (melyben megjelenhetnek a családi képek), az önállósodás és a kortárs-társaság igénylése sokszínű játéktevékenység kialakítására inspirál (Bús, 2013.). Következtetésképp, a szabad, játékos fejlődés elengedhetetlen alappillére a családi miliő adta biztonság és feltétlen szeretet.

Bölcsődés korban még egymás melletti, önálló játékról beszélünk. A kicsik figyelnek, tanulnak egymástól, kapcsolódnak is egymáshoz, de még nem feltétlenül kezdeményeznek társas játékot egymással. Óvodáskortól kinyílik a világ: a társak megismerése, a szociális kapcsolatok építése lesz hangsúlyos, ahol a gyermek lelki világa, fantáziavilága, társadalmi képei, vágyai jelennek meg. Az utánzásos formák, szerepjátékok (a családban látott minták vagy a társaktól látott képek) a való életből látott szerepek magukra öltése, a szocializációt segítő tanulási folyamatok. A kíváncsiság és a tudásvágy egy magasabb rendű szükségletnek felel meg, a saját célok megfogalmazása és kivitelezése, vagy amikor egy új tárgy kerül használatba, a lexikális tudástár bővül. Ne felejtsük el a gyermeki fejlődés egyik fő mozgatórugóját, hiszen a mozgásfejlődés a szabad mozgáscselekvés adta lehetőségekről és örömről szól. (Körmöci, 2010).

Mit üzenhet a gyermek a játékával? A játék egy érzelmi térkép. Adott lelkiállapotot, friss vagy mélyen gyökerező tapasztalatokat, érzelmeket tükrözhet környezete felé. A játék stílusából következtethetünk a gyermek önbecsülésére; ha a játék során fontosnak, szükségesnek érezheti magát, kielégülhet az önbecsülés szükséglete, ezáltal meg is akarja majd élni a saját kompetenciáit (Körmöci, 2010). Az önbizalom kialakulásához szükséges, hogy tisztában legyen azzal, ő képes elérni, tudni, megcsinálni azt, amit szeretne, tehát elkezd birtokában lenni a saját képességeinek és korlátainak. Ehhez sikerélmények és a játékban megélt pozitív élmények vezethetnek. Ha a gyermek nehéz érzelmeit, kiegyensúlyozatlanságát ’játssza ki’, érdemes ennek a megjelenési formáira hangsúlyt fektetni: az agresszív, romboló, vagy épp túlzottan visszahúzódó, szerepet vállalni nem merő játék diszharmóniát jelezhet (Körmöci, 2010). Ha a pedagógus vagy a szülő problémát észlel, szerencsére számos szakterületen elérhető szakembert lehet felkeresni: pszichológus, családterapeuta, szülő-csecsemő konzultáns, pszichopedagógus, játékterápiában jártas szakember segítségét tudja kérni.

Nem csak a gyermekek számára, a pedagógusoknak is önbizalmat és egy mélyebb megismerési lehetőséget adhat, ha a gyerekekkel van módjuk, idejük minőségi módon kapcsolódni. Az intézményes kereteken belül a gondozóval/tanítóval folytatott, szervezett közös kézműves foglalkozások, mozgásos társas játékok, éneklések, mondókázások, vagy akár egy spontán közös játék érzelmi-értelmi-szociális szinten fejleszthetnek. Nem is beszélve egy jó beszélgetés erejéről! A lehető legtöbbet adhatjuk azzal, ha figyelünk és megértünk, és reagálunk a kölcsönös interakciókban; ezt bizony a gyerekek viszonozni fogják. A pedagógus-gyermek kapcsolat mélyülhet egy ilyen szeretetteljes közegben. Törődéssel és szeretettel, boldogságérzettel töltekeznek a közös játék által. Az egymással töltött játékidő egy újfajta megismerést is rejthet: nemcsak a gyermek, hanem saját magunk tekintetében is, önismereti jelleggel. Pozitív pedagógiával, bátorító neveléssel segíthetjük az önbecsülés és az egészséges önértékelés kialakulását. Ha valami tetsző került megalkotásra, vagy a gyermek sikerélménnyel gazdagodott és visszacsatolást vár, erősítsük meg ebben, dicsérjünk és pozitívan értékeljünk.

Csak bátorítani tudom a kedves Pedagógustársakat, Szülőket, hogy játsszanak önfeledten, minden feszélyezettséget és megfelelési kényszert elengedve, merjenek boldogok lenni a játék által és együtt megélni ezt az örömöt. Pedagógusként mindig értékes és unikális élmény gyerekekkel játszani; hihetetlen, milyen sok mindent tanulhatunk egymástól és egymásról, saját magunkról.

Készítette: Balla-Finta Kitti