Mint tudjuk, az oktatás a jó tanárokra épül, így nem mindegy, hogy ki tanítja meg a diákoknak a matematikát, történelmet vagy a biológiát, hisz minden a tanártól függ. Ez azt jelenti, hogy egy rossz vagy jó tanár befolyásolja a diákokat akár élethosszig, ugyanis nagy valószínűséggel attól függ, hogy a gyerekek mit választanak életpályájuknak, hogy az adott tanár óráit mennyire élvezték, szerették.

A mai napig tisztán emlékszem a kedvenc tanáromra, akinek sajnos nagyon rövid ideig lehettem a diákja. Franciaórákat tartott nekem nagy számban, órái ennek ellenére sosem voltak egyhangúan unalmasak, mindig készült valami újdonsággal. Emellett meglepően jó arányban újra és újra előjöttek a már ismert feladatok, nyelvi játékok.

Ám a jó pedagógust nem csak az órára való készülés teszi. Létfontosságú a kifogyhatatlan mennyiségű türelem, segítőkészség, a diákok szeretete, rugalmasság, motivációs-képesség és egyfajta játékosság.

Ezekkel a tulajdonságokkal lehet leírni egy jó pedagógust, de a jó tanítók között is csak az lehet a nagy „kedvenc” a tanulók szemszögéből, aki szenvedéllyel tanít. Ez az attribútum az a nélkülözhetetlen dolog, ami olyan zseniálissá varázsol egy pedagógust a szemünkben. Ha a tanár nem élvezi azt, amit nekünk meg kell tanítani, akkor mi sem fogjuk, mert ilyenkor az órák hangulata lelankad és így unalmassá, monotonná válik.
Ezzel szemben több olyan tanárral találkoztam tanulmányaim során, akikben bár az előbb felsorolt jellemzők közül több felfedezhető volt, sajnos mégsem mondhatom rájuk azt, hogy jó tanítók. Ezek azok a tanáraim, akik nem tudnak fegyelmezni, hagyják, hogy az óra kicsússzon a markukból, mintha a diákok apró kis homokszemcsék lennének. Véleményem szerint ennek is véget lehet vetni, ámde eddig csak egy olyan tanárt ismerhettem meg, aki úgy is tett, valahogy megtalálta az arany középutat a szigorúság és a lágyság között, ezzel kivívva mindenki tiszteletét.
Kedvenc pedagógusomat azért szerettük mindannyian, mert tudtuk, hogy mennyire igyekszik, hogy ő maga is akarta, hogy mi úgy menjünk el minden egyes nap az óráiról, hogy valami újat tudtunk meg és azt teljesen értjük. Emellett, hogyha mégis előfordult, hogy nem értettük, akkor másnap újra átvettük és gyakoroltuk, de más megközelítéssel. Nagyon fontos, hogy egy oktató több fajta módon próbálja megtanítani a gyerekeknek a tananyagokat, mert mindannyian mások vagyunk, és nem feltétlenül érti meg mindenki csupán egyfajta módszerrel. Ez az a fajta rugalmasság, szabadság, amit jelenleg több tanárom nem ad meg a diákoknak, így hát legtöbb ismerősöm, aki megteheti, kényszeredik különtanárhoz járni, hogy ne romoljon az átlaga.

Összességében azt tudom mondani, hogy eddigi tapasztalataim során mindig az a tanár volt az osztály kedvence, aki tisztelte saját diákjait, a mi érdekeinket hozta előtérbe annak érdekében, hogy minél gördülékenyebben tudjunk tanulni, motivált minket és végtelen lelkesedéssel, örömmel tartotta óráit.

Röpdolgozatok helyett mindig bejelentette, hogy mikor lesz számonkérés, sőt, gyakran megengedte, hogy mi válasszunk időpontot a témazáróink megírásához, mert azt akarta, hogy mindenki a legjobb oldalát tudja mutatni. Ezzel az volt a célja, hogy saját magunkért tanuljunk és pontosan elég időnk legyen felkészülni, így levéve a stresszt vállainkról. Véleményem szerint ez az egyik legfontosabb dolog, ami úgy tűnik, sok pedagógus nem vesz észre: a tanítás nagy felelősség és az a legfontosabb, hogy a legvégén a tanulóknak legyen jó.

H.E.R.