Tanítók, tanárok, óvodapedagógusok, kisgyermeknevelők, dajkák, gyógypedagógusok, konduktorok – a segítő szakmákban dolgozók mindannyian találkoztak már valamilyen formában a kiégés folyamatával. A kiégés nem egyik napról a másikra alakul ki, hanem egy fokozatos, gyakran több évig is elhúzódó folyamat, amelyben sokszor észrevétlenül lépünk egyik szakaszból a másikba. Mindenkinél más tempóban és más formában jelentkezik, de vannak közös állomások, amik felismerhetők. Az egymást követő stációk felismerése segíthet, hogy időben megálljunk, és tegyünk a saját leli egészségünkért.

‌

Bizonyítani akarás → bizonyítási kényszer

Kezdetben ott a lelkesedés: „Jó pedagógus akarok lenni, meg akarok felelni.” A gond akkor kezdődik, amikor ez a késztetés már nem belső motivációként jelentkezik, hanem kényszer válik belőle. A környezet folyamatos – egyébként pozitív megerősítése csak tovább erősítheti a folyamatot.

Mit tehetünk?
Fontos felismerni, hol a határ a természetes igyekezet és a kényszer között. Ha kell, tudatosan alakítsuk ki a saját munka- és életritmusunkat úgy, hogy a privát életünknek is elég tere legyen benne.

‌

Túlzott erőfeszítés

A feszítő bizonyítási kényszer miatt egyre több feladatot vállalhatunk. Nem kérünk segítséget, nem adunk át feladatokat másoknak. Egyre többet dolgozunk, de közben mégis csökken a hatékonyságunk és nő a kimerültség.

Mit segíthet?
Tanuljunk meg feladatokat delegálni, és merjünk nemet mondani, hogy csökkenjen a rajtunk lévő terhelés. Mondani persze könnyű, de előbb-utóbb a saját érdekünkben a sarkunkra kell állnunk.

‌

Saját igények háttérbe szorítása

Elkezdünk lemondani a pihenésről, hobbiról, a személyes időről? A népszerű szólásmondás szerint a munka kitölti a rendelkezésre álló időt, így ha nem vigyázunk, lassan kitölti az egész életet. Ekkor pedig könnyen eltűnik a humor, az öröm, a magánélet.

Mi segíthet?
Tervezzünk tudatosan: alakítsunk ki napi és heti rutint, amiben van helye a pihenésnek és a feltöltődésnek is.

‌

Saját szükségletek és konfliktusok elnyomása

Ismerős? Bár érezzük, hogy valami nincs rendben, megpróbáljuk ezt elrejteni mások elől – és sokszor saját magunk elől is. A testünk jelez (fáradtsággal, fájdalmakkal), de ezt is „túlteljesítéssel” próbáljuk ellensúlyozni.

Mi segít?
Ne hagyjuk, hogy csak a végkimerülés állítson meg. Tervezetten iktassunk be pihenést és mozgást, ne csak akkor, amikor már muszáj.

‌

Az értékrend eltolódása

Ebben a szakaszban lassan háttérbe szorul minden, ami nem munka. Eltávolodhatunk a családtól, barátoktól, korábbi örömeinktől. Elhomályosul, mi is igazán fontos.

Mi segít?
Álljunk meg és gondoljuk végig: Mi a fontos számunkra? Milyen sorrendben? És mit kellene tennünk, hogy ezt megéljük a hétköznapokban?

‌

A problémák tagadása

Elkezdünk kizárólag a munkára fókuszálni. Még a baráti beszélgetések is tehernek tűnhetnek. Egyre kevésbé érdekel minket, mi történik a világban.

Mi segíthet?
Merjünk őszintén beszélni arról, hogy túlterheltek vagyunk. Már az is segít, ha kimondjuk, hogy gond van.

‌

Visszahúzódás

Bezárkózunk. Egyre kevésbé igényeljük mások társaságát, a korábban örömteli emberi kapcsolatok is feleslegesnek tűnhetnek.

Mi segíthet?
Fontos felismerni, hogy az emberi kapcsolatok nem luxus, hanem alapvető szükséglet. Tudatosan ápoljuk őket. Hívd fel azt a régi barátot, küldd el azt az üzenetet!

‌

Magatartás- és viselkedésváltozás

Megváltozik a viselkedésünk: könnyebben megbántódunk, a kritikát személyes támadásnak érezzük, vagy éppen közömbössé válhatunk a környezet szeretetére, támogatására.

Mi segít?
Fontos tudatosítani: ezek a változások nem „mi vagyunk”. Segíthet, ha megtanuljuk megkülönböztetni a segítő szándékot a bántó kritikától.

‌

Deperszonalizáció, vagyis önmagunk elvesztése

Elidegenedünk saját magunktól. Úgy érezzük, mintha kívülről szemlélnénk önmagunkat. Nem érzékeljük a testi-lelki jelzéseket, és veszélyérzetünk is eltompul.

Mi segít?
Ilyenkor már szakember, pszichológus vagy orvos segítsége elengedhetetlen.

‌

Belső üresség

Egy állandó, nehezen elviselhető ürességérzés jelenik meg. Félelem, pánikrohamok, szorongás, bezártságérzet kísérheti.

Mi segíthet?
ebben a szakaszban már nem elég az önsegítés – pszichológiai, pszichiátriai támogatás szükséges.

‌

Depresszió

Minden kilátástalannak tűnik. Semmi nem okoz örömöt, a napi feladatok is leküzdhetetlen akadályoknak tűnnek. Már az ágyból való felkelés is nehéz.

Mi segít?
Sürgős szakszerű segítség: pszichoterápia vagy akár gyógyszeres kezelés – a felépülés lehetséges.

‌

Teljes kiégés

A testi és lelki összeomlás egyszerre jelentkezik. Ez az állapot már komoly egészségügyi kockázatot jelent.

Mi segít?
Ezen a ponton azonnali orvosi és pszichológiai beavatkozás szükséges.

A kiégés mindannyiunkat veszélyeztet, de tudatossággal sokat tehetünk az életminőségünk megóvásárét. A kiégés egy hosszú folyamat, de bármelyik ponton meg lehet állni és vissza lehet fordulni. Minél előbb ismerjük fel a jeleket, annál könnyebben tudunk tenni magunkért. A pihenés, a határok kijelölése és az önmagunkról való gondoskodás nem önzőség – hanem az egészséges, fenntartható pedagógusi pálya alapja.

Jól jönne egy kis segítség a nehézségek feltárásához? Próbáltad már a MATEHETSZ beszélgetőkártyáit, amit kifejezetten pedagógusok számára fejlesztettek ki a szakemberek? Itt tudod megnézni: https://pedagoguskartya.hu/