A kedd szokásosan kezdődött.

Reggel 6-kor felkelés, zuhanyzás, reggelikészítés. Már csipog a telefon, üzenete érkezett, a gyermek beteg, ma nem megy iskolába. Megköszönöm a jelzést, jobbulást kívánok. Készítem a reggelit, tízórait, ébresztem a lányomat.

 – Igyekezz, elkésel!

 – Csak öt percet hagyj aludni!

 – Nem lehet! Öltözz, gyere reggelizni!

 – Mi a reggeli?

 – Rántotta.

 – Én azt most nem kérek.

 – Akkor mit ennél meg?

Jó, újratervezés. Készül a reggeli melegszendvics. Kész a tea is, be lehet rakni a gyerek iskolatáskájába a tízórait.

Futva még megiszom a kávét, fogat mosok, fésülködöm. Puszi kicsim, mennem kell. Ebéd a hűtőben, zenesuli előtt találkozunk. Már harmadikas kora óta egyedül indul iskolába. Nekem korábban kell indulnom, hogy a vidéki suliba időben odaérjek. Az óra 8-kor kezdődik, de ott kell lenni háromnegyedkor, ha nem vagy ügyeletes (akkor sokkal előbb). Egy ünnepségén, szereplésén nem lehettem ott, hiszen nálunk is akkor van. Köteles vagyok ott lenni.

Elindulok. Szerencsére 18 éves autóm még elsőre elindul. Tömeg a városban, de ki kell jutnom. Még reggel kell nyomtatni gyakorló feladatlapot és a tableteket el kell kérni. Közben újabb csippanás a mobilon. Még egy beteg gyermek. Úgy tűnik torokgyulladás lázzal.

Csak 20 perc. Itt vagyok a suli parkolójában. Szülő a járdán. Gyereknek nincs meg a radírja…. ellopta. A radír meglett. A padban maradt. Senki nem lopta el. Iskolaudvaron körém fut a sok kicsi. Egyik árulkodik, másik élménybeszámolót tart, a harmadik nem tudja bekötni a cipőjét, segítek neki. Köszönünk egymásnak a diákokkal. Portán lázmérés, fertőtlenítés, be a tanáriba, amit kulccsal kell zárni biztonsági okok miatt. Le a női táska a székemre. Másra úgy sincs idő használni. Iskolatitkár szól. Figyelj már 3-an telefonáltak. Betegek. Láz és torokfájás. Te jó ég! Mennyien maradtunk? Máris megnézzük, de nyomtatás, akkor most mennyit is? Tablet. Kell a 2. órában.

Fel az osztályterembe. Előkészülni. A gyerekek zsongnak, mondják, mennyien nem jöttek ma. Sok a beteg. Akkor nem elég a Krétában írni a feladatokat. Több fájlt is csatolni kell az óra anyagához. Classroom. Ott is vezetni az óra anyagát, segíteni az otthon tanuló gyerekek és szülők tanulását. Oktatóvideók keresése csengetés előtt. Még van két percem.

Első óra. Meghallgatni a gyerekeket. Mindig van mesélnivaló. Utána hangos olvasás. Otthon semmit nem gyakorolt. Hallani. Jó, akkor nézzük, gyakoroljunk. Igaz a tanmenetet tartani kell, de így nem maradhat. Féléves tapasztalat: minden gyerek megolvastatása 3 tanórát vesz igénybe. Óra után indulunk tízóraizni. Hangzavar, lökdösődés.

 – Ne vitatkozz! A sorban első és utolsó gyerek is ugyanazt kapja tízóraira.

 – Én ezt nem szeretem! De éhes vagyok! De akkor sem eszem meg!

A második óra tableten használható applikációra lett tervezve. Nem indul. Ez nem kapcsolódik a netre. Azon sem indul el a feladat. A tablet frissítést kér, hogy elindíthassa. Frissítés, oké, legyen. Jelszó kell. Persze, azt mi nem tudjuk, csak a rendszergazda, akit havonta talán egyszer látunk, annyi iskolába kell a rendszert karbantartania.

Rugalmasan kezeljük a helyzetet. Párban dolgoznak egy tableten. Örülök, milyen szépen megosztják egymás között a feladatokat. Év elején ez még nem ment. Sok munka van benne.

 – Pisilni kell!!!

 – Menj!

 – Visszaértem. Hol tartunk, én ezt nem értem! Pótlom a feladatot, de mit kell csinálni?

Óra után irány az iskolaudvar.

 – Elmehetek wc-re?

 – Nem találom a cipőmet!

 – A széked alatt nézted már?

 – Nem tudom felhúzni a cipzárt!

 – Gyere ide!

 – Hol a sapkám? És a maszkom?

Persze, hogy a zsebében.

Következő tanóra nagyjából jól ment. Számolunk, írunk, közben közel 15 ceruza kihegyezése. Egy gyereknek a teljes tolltartójának rendbe tétele, másiknak a padját.

Az ötödik óra végre lyukasóra. Van időm. El tudok menni wc-re, tudok inni egy korty teát. Van időm kijavítani az órai munkát. Te isten. Együtt oldottuk meg, mégis tele van hibával. Fordítva írja a 3-ast. Akkor írunk neki elő egy sor gyakorlást, hogy jól rögzüljön. Már vége is az órának. Pedig még négy könyv javítása hátravan. Akkor az be a táskába, majd otthon kijavítom. Ebédszünet.

 – Gyerekek sorakozó! Tudod, maszk. Alapos, szappanos kézmosást ne felejtsd el!

 – Én ezt nem szeretem!

 – Legalább kóstold meg!

Szól a kolléga.

 – Gyere már! Értekezlet van a tanáriban.

Homlokomhoz csapok. Ezt elfelejtettem. Megyek. Sorolják a tanítás melletti feladatokat. Iskola dekorálás, ünnepségre készülés, projektnap összeállítás, kötelező továbbképzés, helyettesítés. Nincs gond, a héten csak négy órát kell pluszba helyettesítenem. Alapban többletórával dolgozom… Kevesen vagyunk, kevesebb felé oszlik el. Egy kolléga kiesése a heti 26 kötelező tanórájának helyettesítését jelenti. Emellett napos ügyeletének helyettesítése, ebédeltetés, tízóraiztatás, uzsonnáztatás, buszoztatás. Mindezért nem jár túlóra. Olyan nincs. Értekezlet alatt a reggel csomagolt szendvicsemet elmajszolom. Majd inni felállok, mikor vége a megbeszélésnek.

Csengetnek. Nem ittam. Szomjan halok. Óra van. Gyerekek már a teremben. Futok, nehogy valami baj legyen. Fél perc is elég. Belépek. Már árulkodás.

 – Kidobott a kidobós játékban. Megfogta a kabátomat. Csúfolt! Nem is! DE! Nem! DE! Nem!

Még pár percen keresztül. Szemtanú nincs. Igazságot tenni képtelenség.

 – Máskor ne bántsátok egymást, kérjetek bocsánatot.

Jó, akkor folytassuk az órát. Szépen, ügyesen dolgoznak. Egyik már végzett, a másik el sem kezdte. A harmadik meg halad, de nem úgy kell!!!!

Óra végére végzünk. Mindenkit megdicsérek, gyönyörű munkák születtek. Kirakjuk a faliújságra. Mindenki láthassa, csodálhassa. Nap végi ölelés, elköszönés. Ők kicsik, még hálásak. Szeretünk ölelkezni.

Mára már végeztem. Mehetek haza.

 – Várj! Még ne menj! Figyelj, jövő héten a pályázathoz még ezt a programot meg kellene csinálni.

Jó, nézzük! Mi az, amit én is meg tudok tanulni, és a gyerekeknek is át tudom adni. Van akkor lyukasórám, hogy be tudjak menni? Ez blokkprogramozás. Talán menni fog. El is megy vele még egy óra.

Indulás, a saját gyerekem vár a művészeti suli előtt! Ki a parkolóba. Szülő megállít. Nem működik a Kréta. Nem tud belépni. Segítek neki. Minden lehetőséget átnézünk. Kiderül. Amikor kiküldtük a jelszót, nem aktiválta egy héten belül. Lejárt. Csak a szülői értekezleten, e-mail-ben és a zárt közösségi csoportunkban hívtam fel a figyelmet, hogy a jelszót egy héten belül aktiválni kell. Nincs mese. Igazgatóhoz kell fordulni, új jelszót kell igényelni. Türelem, ez nem lesz meg ma. Köszönök, indulok. – Milyen a gyerekem? Jól tanul? (múlt héten volt fogadóóra) Pár mondattal válaszolok, muszáj mennem.

Végre autóban. Végre a művészeti suli előtt. Lányom már a kapuban. Szemrehányóan néz. Anya késtél!

 – Ne haragudj kicsim. Siettem, ahogy tudtam. Milyen napod volt? Hogy érezted magad?

 – Jól! Anya, nincs otthon kenyér.

 – Akkor irány a bolt.

Kis vásárlás. Nagy költség. Indulás haza.

 – Kell még tanulnod?

 – Matek és történelem.

 – Segítek. Mennyi az idő? Jön a kis tanítványom.

Szegény már az ajtóban vár. Időben érkezett. Egy órás korrepetálás. Megérti, alkalmazza. De jó! Sikerélmény.

Saját lányommal tanulás a konyhában. Közben vacsorafőzés. Eszembe jut. Kréta! Nem írtam be az íráshoz a tananyagot. Laptop felcsap. Kréta kitölt. Adminisztrációt a mai napra befejezem. Holnap mit is tanulunk? Sok a hiányzó. Újratervezés, nem haladhatunk tovább. Akkor gyakorlunk. Könyvben mindent megcsináltunk. Keressünk a neten. Nem jó, mi még nem tartunk itt. Nincs más, gyakorló feladatlap összeállítás. Nem sok idő. Fél órával számolom. Persze sokkal több lett. Magyarázom lányomnak a matekot, közben szerkesztem a feladatlapot. A vacsora is elkészült. Eszünk. Végre leülhetek.

Jaj! A programozás. Utána kell nézni. Nincs semmi baj. A hozzá kapott oktatóvideó 4 órás. Éjfélig még meg tudom nézni.