A tanév végéhez közeledve egyre magasabbra ívelnek a diákokkal szembeni iskolai- és szülői elvárások. Ez az év végi „hajrá” gyakran szorongást, félelmet, aggodalmat vált ki a diákokból. Természetesen minden pedagógus azt szeretné, hogy tanítványai a lehető legjobb eredményeket produkálják. De hogyan lehet úgy elvárásokat támasztani a gyerekekkel szemben, hogy az szorongás helyett motiváló, lelkesítő hatással legyen a tanulókra?

Szerző: Tóth Tamás

Szinte kivétel nélkül, minden tanévzárás előtti utolsó néhány hét arról szól, hogy elég jegyet szerezzenek a gyerekek, és hogy kijavítsák a gyengébb eredményeket, valamint az esetlegesen feltorlódott lemaradásoknak, még az év utolsó kicsengetése előtt a végére jussanak az osztályok. Nagyvalószínűséggel az idei tanév végére ez még inkább igaz lehet. A hosszú ideig tartó digitális oktatást követően ugyanis számos osztálynál jelentős a lemaradás a tananyagban, kevés az érdemjegy, sokkal több diák szorul rá arra, hogy lemaradásaiban segítséget kapjon. Erre könnyű megoldásnak tűnhet, hogy nagyobb sebességre kapcsolva elkezdjük ledarálni a tananyagot, több dolgozatot íratunk és minden nap feleltetünk. Talán a  többség tisztában van azzal, hogy ezzel többet ártunk, mintsem használunk.

A digitális oktatásról való „visszatérés” idén már nem tud maradéktalanul megtörténni, hiszen egyszerűen kevés rá az idő. Az átmenet nélküli, ha úgy tetszik mélyvízbe ugrás pedig komoly károkat okozhat a tanulók későbbi tanulási motivációját illetően a meg nem ugorható, feltorlódott elvárások miatt.

Nézzük meg azt a két leggyakoribb elvárást, amelyek a tanulókat érik!

A pedagógus elvárásai

A tanár tanítani akar. Célja, hogy a gyerekek többsége elsajátítsa a tananyagot, jó jegyeket szerezzenek, majd a lehető legszebb bizonyítványokat állíthassa ki a tanév végén. Ahhoz, hogy ezeket a célokat elérje, nem elegendő csupán az ő munkája. Elvárja hát, hogy a diákok mindent megtegyenek annak érdekében, hogy ezek a célok beteljesüljenek. Ez nem azt jelenti, hogy a pedagógusok szívtelenek és olyan terhet akarnak a tanulók vállára rakni, amit azok nem bírnak el. A tanárokkal szemben is számos elvárás van, melyeknek megkell felelniük. Érkezik elvárás az oktatási rendszer felől, ugyanis mindenképpen teljesíteni kell a tanév célkitűzéseit, és elvárások érkeznek a szülők felől is, hiszen az ő olvasatukban a tanár dolga az, hogy a gyerek jó eredményeket produkáljon. Aztán ez a keresztbe-hosszába vándorló nyomás végül mégiscsak a diákok vállán landolnak.

A szülő elvárásai

„Mi lesz így ebből a gyerekből?” Gyakran hagyja el ez a költői kérdés a szülői ajkakat. Manapság, amikor mindenhez papír kell és a papír megszerzéséhez is kell papír, a szülők joggal aggódnak azon, milyen eredményeket produkálnak csemetéik. Mivel boldog és sikeres jövőt szánnak gyermekeiknek, így elvárják, hogy ennek megfelelően tanuljanak. Ami persze nagyon egyszerűen hangzik, mégsem az. Attól még egy gyerek nem lesz kellően motivált, mert a szülei azt várják el tőle, hogy ő jó tanuló legyen. Az ebből következő feszültségek aztán nem kevés harcot eredményeznek a szülői ház falain belül. Persze számos család esetében nem kell, hogy tányérok repüljenek a vacsoraasztaltól. Sok gyermek szó nélkül nekikezd tanulni, mert érzi az erre való szülői elvárást. Kérdés, hogy ebből a későbbiekben – belső motiváció hiányában – milyen szinten fog a tanuló profitálni.

Akkor hát ne támasszunk elvárásokat a diákjainkkal szembe? Épp ellenkezőleg!

„A diákok képességeihez képesti alacsonyabb elvárás alacsonyabb teljesítményekhez vezet. Ezért a tanároknak nagyobb hangsúlyt kell helyezni a haladásra, vagyis arra, hogy minden tanuló képes fejlődni.” (Mentorháló: Az elvárások hatása az iskolai teljesítményre /JGYPK.HU)

Az elvárásokra nem, mint teherre, hanem mint motivációs eszközre kell tekinteni. „Hosszú távon jobban teljesítenek, és bátrabban néznek az új kihívások elé azok a tanulók, akik rugalmasan tekintenek a saját tanulási folyamataikra.” (Dweck: Mindsets that promote resilience: When students believe that personal characteristics can be developed, 2012)

Kulcsfontosságú az, hogy a gyerek mennyire nyitott az új tapasztalatok befogadására, hogy miként értékeli az új dolgok megtanulásába fektetett erőfeszítést és annak hozadékát. A tanuláshoz való hozzáállást tudatosan és tervezetten kell alakítani, mert az ténylegesen segítheti, illetve akadályozhatja a későbbi tanulási sikerességet.

Ennek értelmében olyan elvárásokat kell támasztani egy diákkal szemben, amely ránézve releváns. Mivel minden gyermek más és más, így nem lehet őket „futószalagon” nevelni.

Az év végi „hajrá” egy motiválóbb megközelítésből:

Fogadjuk el, hogy a digitális oktatás egy átvészelési eszköz volt. Ne azt kérjük számon a gyerekeken, amit egy normál tanév végén tennénk. Értékeljük át, hogy mire volt elég az egyes diákoknak az online megszerzett tudás. A gyerekekkel szemben állított elvárások mellett pedig, a magunkkal szembeni elvárásainkat is strukturáljuk át! Az, hogy a céljainkhoz képest kevesebb tudást tudtunk átadni, az ne legyen a magunk személyes kudarca!

Azt kérjük számon, ami a tanév zárásához elengedhetetlen! Munkaközösségi- és egyéb szakmai megbeszéléseken ezeket könnyen letisztázhatja a tantestület. Ezek megléte után jöhetnek az elvárások a diákok felé.

Összegezve

A diákokra sokféle nehézség hárul, ami az elvárásokat illeti. A mi kezünkben van a kulcs, hogy ezekből a nehézségekből előnyt kovácsoljunk. Ha szeretettel fordulunk a diákjainkhoz, egycsapásra megértik: Nem azért várja el tőlem, mert meg kell csinálnom, hanem azért, mert képes vagyok rá.”