Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

A kaméleon-pedagógus így csinálja 4. rész: Hogyan tegyük igazán izgalmassá és emlékezetessé az iskolai ünnepségeket?

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. február 08.

Iskolai ünnepséget szervezni soha sem volt könnyű és hálás feladat. Napok, esetleg hetek, telnek el úgy, hogy semmi eredeti nem jut eszünkbe, majd következik a forgatókönyv megírása, és még a lelkes szereplőket is meg kell találnunk.

Újabb heteken keresztül zajlanak a próbák, de a teljes siker még ekkor sem biztosan garantált. Valljuk be, a legtöbb gyereknek csak annyi „jön át” a megemlékezések nagy részéből, hogy kötelező volt ünneplő ruhába menni, ott álltak, szavaltak, de nem sok mindent értettek és éreztek az egészből.

Ha nemcsak azt szeretnénk, hogy egyszerűen ki legyen pipálva ez a program is az éves munkatervben, hanem valóban sok tanulót, akár az egész iskolát megmozgató eseményt akarunk, akkor egy-egy iskolai ünnepség vagy megemlékezés esetén sem árt újabb ötleteket kipróbálnunk ugyanúgy, mint ahogy időnként a tanítási módszereinket is célszerű frissíteni. Próbáljunk olyan ötlettel előállni, ami megmozgatja a gyerekeket, közelebb hozza hozzájuk a szellemiséget, hogy jobban magukénak érezhessék az egészet.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy teljesen el kell felejteni a hagyományos március 15-ei vagy költészet napi programterveket, csupán érdemes a téma előkészítése, feldolgozása és kivitelezése során jóval több élményben, saját tapasztalatszerzésben és interakcióban részesíteni a diákokat, mintsem számukra nehezen értelmezhető szöveget magoltatni, aztán kiállítani őket az egész iskola elé.

Nemrég ünnepeltük például a magyar kultúra napját, így biztos vannak friss tapasztalataink.  Jövőre saját magunk vagy esetleg a magyar, történelem, informatika, ének és rajz szakos kollégákkal összefogva, a hagyományos és digitális technikákat bevetve, a tanulókkal közösen elkészíthetjük Kölcsey korának digitális múzeumát a könnyen kezelhető Padlet felületen, amiből akár egy kiállítást is rendezhetünk.

Szintén megoldás lehet ezen a napon, ha a hungarikumokról és magyar híres emberekről állítanak össze a tanulók gondolattérképeket, aztán ehhez infografikákat vagy rajzos illusztrációkat, plakátokat készítenek.

A költészet napján a kötelező versmondás mellett/helyett adjunk lehetőséget a tanulóknak, hogy saját verseikből, prózarészleteikből is előadhassanak! Legyen ezzel kapcsolatos irodalmi teaház, de kiváló kezdeményezés lehet a közös versírás is egy hatalmas csomagolópapír is pár színes filc segítségével. A tanórákon tanult versekből pillanatok alatt izgalmas szófelhős képverseket lehet varázsolni a Tagul-lal, ehhez pedig az ügyesebbek okostelefonnal beolvasható QR-kódba rejthetnek üzenetek, így egy rendhagyó, nyomozós irodalomórává válhat minden, ahol biztos, hogy sokan részt akarnak venni.

Húsvétkor a digitális történetmeséléssel kreálhatunk érdekes történeteket a hagyományokból, míg a tojás alakú szófelhőkben locsolóverseket formázhatunk kedvünk szerint.

Az adventi naptár üzeneteit QR-kódok mögé bújtathatjuk, hogy izgalmasabbá és játékosabbá tegyük a várakozást.

A március 15-ei színdarab akár egy időutazás is lehet, ahol néhány rosszcsont a 48-as forradalom nevű videojátékkal játszhat, majd annyira beleélik magukat, hogy a szereplők megelevenednek előttük, és visszarepítik őket a csata korába. Tökéletesen összekapcsolható így a gyerekek és a múlt világa. Ezzel a híddal élményszerű és könnyen érthető átjárást biztosíthatunk tanulóinknak a századok között.

A nagyobb iskolai megmozdulásokon – például a névadó tiszteletére rendezett nap előtt – kis összefogással könnyen kivitelezhető lenne, hogy minden osztály egy-egy projektcsapatként induljon a legjobb rendezvényszervező díjért. Választani lehetne osztályonként ötletgazdákat, projektmenedzsert, kreatív szakembereket, muzeológusokat, programszervezőket, plakáttervezőket, kiadványszerkesztőket stb. Ebbe bármelyik tanórán be lehet kapcsolódni, akár idegen nyelvekből is.  A verseny során készülhet prezentáció, idővonal, makett, köszöntő, kisfilm, pantomim – bármi, ami a témához kapcsolódik.

Egy ilyen projektben hamar fellelkesednek a gyerekek, szívesen elkészítik a projektmunkákat kellő tanári motiváció és segítségnyújtás esetén. Ennek köszönhetően megismerik a különféle munkaformákat és technikákat, számos kompetenciájuk (kommunikáció, együttműködés, kreativitás, IKT stb.) fejlődik, miközben az iskolának jókora anyaga gyűlik össze, amiből a végső kiállítás nemcsak alkalomhoz illő lesz, hanem közben a tanulók is magukénak érzik azt.

Egy próbát mindenképpen megér valamelyik ötlet!

Fegyverneki Gergő

Ha érdekelné, szerzőnk hogyan csinálja, megvásárolhatja kötetét az alábbi linken: http://neteducatio.hu/uzlet/ikt-s-otlettar/


ikonOlvasószoba

A kaméleon-pedagógus így csinálja 3. rész: Hogy segíthetünk az állandóan netező tanulóknak?

Mára a világháló lett a gyerekek kedvenc „helye.” Gyakran itt élnek, itt szórakoznak, itt tanulnak, néha itt szövődnek diákszerelmek, itt érhetőek el a leggyorsabban.  Ugyanakkor a netes élmények m...

Tovább olvasom »

A kaméleon-pedagógus így csinálja 2. rész: Hogy kezdjünk neki?

Azon hosszasan lehetne vitatkozni, hogy milyen a jó tanár. Vajon az, aki kíméletlen következetességgel kéri számon óráról órára a leckét vagy az engedékenyebb kolléga, aki hajlamos több időt szánni...

Tovább olvasom »

A kaméleon-pedagógusnak könnyebben megy?

Állandó mozgásban van a világ, miközben újabb és újabb generációk váltják egymást az iskolában. Pedagógusként nem mindig könnyű mindezzel lépést tartani, hiszen gyakran szembesülhetünk új kihívások...

Tovább olvasom »