Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

10 dolog, amiért érdemes pedagógusnak lenni!

Írta: Neteducatio Dátum: 2016. július 15.

A nyári melegben pihenve jóleső érzés visszagondolni a tanévre, és arra, hogy miért is jó dolog pedagógusnak lenni. Olvasd el most a mi listánkat!

1. Azért a pillanatért, amikor a gyerekek önként jelennek meg a korrepetáláson, és nem a focipályáról kell őket összeszedni – ilyenkor tudhatod, hogy valamit jól csinálsz!

2. Azért az ebédért, amelyiknél megkérnek a gyerekek, hogy a tanári asztal helyett inkább ülj oda hozzájuk.

3. Azért, amikor az ügyeletben nem egyedül majszolod a szendvicsedet, hanem a gyerek serege próbál szórakoztatni.

4. Azért a tanóráért, amikor a májusi melegben már nem kérdezik meg a diákok, hogy nem lehetne inkább kimenni focizni az órán.

5. Azért a pillanatért, amikor az osztály együttes erővel próbál segíteni neked, hogy elmagyarázd hatodik alkalommal is azt, amit az az egy diák még mindig nem ért.

6. Azért a pillanatért, amikor az osztálykiránduláson a lányok neked is fonnak egy virágkoszorút, nehogy kimaradj a csapatból – akár férfi vagy, akár nő.

7. Azért a pillanatért, amikor a kicsik véletlen anyának szólítanak.

8. Azért a pillanatért, amikor a csillogó szemeken látod, hogy most megértették azt, amit napok óta próbálsz elmagyarázni.

9. Azért, amikor megkérdezik tőled, hogy legközelebb is játszotok-e majd órán – pedig te tudod, hogy amit a gyerekek játékként éltek meg, azt végigtanultátok.

10. Azért a karácsonyért, amikor a legtöbb gyerektől kávés bögrét kapsz ajándékba, hogy mindig legyen egy új, ami az épületben elkavarodott helyébe léphet.