Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

I. Mobil eszközök az oktatásban konferencia

Írta: Neteducatio Dátum: 2016. november 15.

November 11-12-én Veszprémben jártunk az év egyik legjelentősebb informatikai rendezvényén. Az IKT Masterminds Kutatócsoport által szervezett konferencia célja olyan iránymutatás és fogódzók adása, mely az új digitális eszközök alkalmazásához kínál a pedagógusoknak hatékony és eredményes módszereket.

A magyar neveléstudomány neves szakértői tartották a konferencia első és második napjának plenáris előadásait, úgymint Prof. Molnár Gyöngyvér, Prof. Csapó Benő és Prof. Kárpáti Andrea.

A plenáris előadások mellett 47 szekció előadás, egy interaktív workshop és egy könyvbemutató alkotta a konferencia programját. Ezek a szekciók rendkívül széles körben próbáltak olyan újszerű ismereteket közvetíteni, melyek hozzájárulhatnak a digitalizálódó pedagógus szakmai fejlődéséhez. Lényegében a közoktatás teljes spektrumát felölelték. Természettudományos, nyelvi, humán, zenei és testneveléssel kapcsolatos előadásokat egyaránt megtekinthettek a résztvevők.

Az első nap plenáris előadásai után 4 különböző szekció nyílt meg párhuzamosan. A gyermekkori informatika, az SNI gyermek fejlesztése mobil eszközökkel, a Mobil eszközök az irodalom/idegen nyelv oktatásában, és a Jó gyakorlatok a mobil eszközök használatában. A szekciók csoportosításából is kitűnik, hogy a szervezők igyekeztek az óvópedagógusoktól kezdve a gyógypedagógusokon át a középiskolai tanárokig mindenkinek lehetőséget adni a módszertani megújulásra.

A Neteducatio munkatársai is részt vettek néhány szekció-előadáson.

Magyartanárok számára kifejezetten érdekfeszítő volt Veres Miklós bemutatója az GUIDE@HAND nevű ingyenesen letölthető applikáció egy olyan részéről, mely Ottlik Géza Hajnali háztetők című regényét dolgozza fel egy interaktív városnéző séta keretében. A MOME, az MTA SZTAKI és a PIM által közösen létrehozott séta célja az irodalom élményekhez kötött megismerése és a fiatalok olvasási kedvének felkeltése volt. A mobiltelefon által a valós helyszíneken nemcsak az átélt történet, de annak kora és hangulata is megelevenedik. A GUIDE@HAND egyébként az Ottlik-sétán kívül számos érdekfeszítő, interaktív túrát kínál még Budapesten, melyek egy történelem- vagy magyarórát, de akár egy osztálykirándulást is izgalmasan 21. századivá tehetnek.

Nagy Ildikó Mária előadásában az IKT- és mobileszközök óvodai alkalmazásáról, és módszertani lehetőségeiről beszélt. A közelmúltban kidolgozott Óvodai digitális pedagógiai módszertan ajánlásaira építkezve mutatta be egy hagyományos kéttannyelvű óvodai csoport átalakulását a SMART tábla beszerzésétől az IKT-eszközök vizuális tevékenységekben és más kreatív projektekben való alkalmazásáig.

Gálik Zsófia, a TANEXT Akadémia tanára, az IKT Masterminds Kutatócsoport tagja bemutatta az első digitális témahétre készített projektjét, József Attila, az oktatás magyar „Nostradamusa” címmel. Elképesztően érdekes volt, hogy egy alapvetően nem a legjobb képességekkel és szociális háttérrel megáldott gyerekekből álló csoport, milyen profin és milyen lelkesedéssel nyúlt egy olyan nehéz témához, mint József Attila költészete. Az elsődleges cél mellett – mely a digitális kompetenciafejlesztés volt – számos egyéb pozitív hozadékát is bemutatta az eladó a videókkal, interaktív feladatokkal és GUIDE@HAND sétával is színesített projektnek.

Csányi Judit egy másodikos osztály tanítónőjeként alkamazza a digitális eszközöket és a KIP módszerét a magyar nyelvtantanításban. Előadásában részletesen bemutatta, hogyan tudja webes alkalmazásokkal személyre szabni az órai munkát, és differenciálni a feladatokat. A Barangolás a hangok földjén egy egész éves projekt, aminek alapja a Hangok földjén (Móra Könyvkiadó) foglalkoztatófüzet.  A tanév végén közös produktum egy digitális mesefal lesz, hozzá kapcsolódó feladat és rajzgyűjteménnyel. Csányi Judit gyakorlati példákon keresztül mutatta be a projekt eddigi eredményeit, a gyerekek egyéni fejlődését.

A konferencia első napjának záró akkordjaként Fehér Péter, a konferencia elnöke beszélgetett Fegyverneki Gergő Neteducationál megjelent új könyvéről, az IKT-s ötlettáról. http://neteducatio.hu/uzlet/ikt-s-otlettar/  

A beszélgetést a késői időpont ellenére nagy érdeklődés kísérte.

A konferencia második napjának délelőttjén három szekcióban folytak előadások. Fehér Péter a napjainkban felbukkanó kódolási hullámról, és a gondolkodás fejlesztésének összefüggéseiről beszélt. Bemutatta, hogy a kódolást segítő programok a sakkhoz hasonlóan milyen módon fejlesztik a gondolkodást. Kiemelte, hogy nem az a lényeg, hogy a gyermekek programozni tudjanak, hanem hogy elsajátítsák a logikus gondolkodáshoz szükséges készségket.

Havassy András, a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium tanára igen gyakorlatias és izgalmas előadást tartott az okostelefonok tanórai alkalmazásának lehetőségeiről, bemutatva számos alkalmazást, amelyek feldobják nemcsak a tanórákat, de a diákokat is. Néhány az említett alkalmazások közül: Socrative, Kahoot, Quizlet, Quizizz, Redmenta. Bármilyen tantárgyból felpörgethetjük óráinkat, ha kipróbáljuk ezeket az egyébként ingyenes programokat és megmutatjuk diákjainknak, hogy a mobilt tanulásra is lehet használni. A jelenlévő válallkozó szellemű hallgatóság ki is próbálhatta a Socrative-ot, és ha eddig nem tudta, most megtudhatta, mi is az az axolotl.

Az ELTE Természettudományi Karán tantárgyként is lehet tanulni az „Okostelefonok a matematikaoktatásban” tárgyat. A tárgy oktatója, Koren Balázs előadásában arról beszélt, hogyan lehet élményszerűvé és élvezetessé tenni a matematika tanulását okostelefonokkal és webes alkalmazásokkal. Tapasztalatai alapján, ha érdekes, tanulást segítő alkalmazásokkal színesítjük a tanórán, akkor a gyerekek nem használnak közösségi és egyéb oldalakat, illetve azok nem zavarják a tanórán való részvételüket. A mobil alkalmazások segítik a gyerekek bevonódását az óra témájába, és élményserűvé, tapasztalhatóvá teszi a matematika világát.

Összességében az igen kemény tempót diktáló konferencia elképesztően színvonalas szakmai programmal, több mint 100 résztvevővel sikeresen zárult. A szervezők a sikereken felbuzdulva elhatározták, hogy „jövőre ugyanekkor, ugyanitt”. Mi már alig várjuk!

A bemutatott Fegyverneki-könyv megvásárolható  a linken: http://neteducatio.hu/uzlet/ikt-s-otlettar/


ikonOlvasószoba

Instant IKT

Hétfőn egy Somogy megyei gimnáziumban járt a Neteducatio. Könyveket vittünk magunkkal, melyek megkönnyíthetik egy pedagógus munkáját, hétköznapjait. A bemutatott kiadványok között szerepelt legújab...

Tovább olvasom »

Egy digitális tanár egy napja

Fegyverneki Gergőt, az IKT-s ötlettár című könyv szerzőjét kérdeztük arról „Hogyan készül az IKT pedagógus?”, aki szemléltetésként egy napját mutatta be nekünk. Vajon milyen egy átlagos napja a fia...

Tovább olvasom »